Nálad a labda! Sportrendezvény, 2015.09.12.

A Dunakanyar vizes sportéletét a szentendrei Vizes Nyolcas Uszodában tudjuk méltóképp megünnepelni a régió és a város sportolóival, lakosaival együtt.

Ünnepként tekintünk erre a napra elsődlegesen a diáksport és utánpótlás-nevelésben sikereket elért KÓPÉ UVSE keretében szereplő játékosok, barátok, szülők és sportrajngók bevonásával, valamint a térségi iskolák úszóválogatottjainak részvételével.

Lehetőségeinkhez mérten, az első alkalommal megrendezésre kerülő Nálad a labda! eseménnyel hagyományt indítunk útnak.

A tervezett program szerint, ez a rendezvény ad otthont az I. Kópé Vízilabda Kupa címet viselő, négy csapat részvételével megrendezésre kerülő utánpótlás vízilabda tornának, és az I. Dunakanyar Úszóbajnokságnak, ami a térség 15 iskolájának részvételével megszervezésre kerülő váltóverseny, melynek győztese egy évig a vándorkupa büszke birtokosa lehet.

Nem utolsó sorban, köszönetet mondanánk az idén 10 éve fennálló KÓPÉ UVSE szakembereinek áldozatos munkája által elért eredményekért, sikerekért. A programot színesíti továbbá szinkronúszás, valamint bemutató és gála mérkőzések, köztük 2014/2015 év Magyar Bajnoka, a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP részvételével.

Jegyvásárlás:

Uszoda látogatói belépő 500 forint

Amennyiben támogatnád a dunakanyari úszó- és vízilabda oktatást, úgy megvásárolhatod
2.000 forintért támogatói vagy 5.000 forintért VIP jegyeinket.

A köszönet mellett apró figyelmességgel kedveskedünk Neked!

A jegyek sorban állás nélkül elővételben vagy a helyszínen, türelmes beléptetés mellett megvásárolhatóak.

150840_A4_plakat_Final_webre

Parkolással kapcsolatos információk:

Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont
2000 Szentendre, Kálvária út 16/c.

A Budapest, illetve a 11-es főút felől érkezők gépjárműveikkel a kijelölt területeken (P1, P2, P3) tudnak díjmentesen parkolni a rendezvény ideje alatt.
FONTOS: a Vízes Nyolcas Uszoda garázsa ezen a napon nem lesz megnyitva a látogatók előtt!

térkép

Nevezéssel kapcsolatos információ:
Kósz Zoltán: 06.70.333.0101

A versenykiírások:

KÓPÉ Dunakanyar Vízilabda Kupa versenykiírás

I. Dunakanyar Úszóverseny kiírás

Jelentkezési határidő:

2015.09.08. kedd 15.00

Nevezési díj nincs.

Támogatással kapcsolatos információ:

Nagy Bence: 06 20 244 2727