NYÁRI ÉRTÉKELÉS 2016

kep2Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!


11. nyarunkat töltöttük idén.
Zsolttal és kollégáinkkal a legtartalmasabb és legértékesebb nyárként értékeljük a 2016-ost. Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy sportszakmailag megfeleljen a legmagasabb igényeknek, valamint élmény dús is legyen egyben.
Közel 200 gyermekünket kellett ilyen formán mozgatni.


Kezdjük a nagyobbakkal. Idén második alkalommal kaptunk meghívást a VK Opatija csapatától a Krunoslav Brguljan emléktornára. 2000-2001-es korosztálynak írják ki évről évre és javarészt Dél Szláv csapatok részvételével zajlik. Érdekessége, hogy tengerben játsszák, a csodálatos Volosko-i öbölben. Idén rajtunk kívül indult 2 horvát, egy-egy szerb, bosnyák, szlovén csapat, a 2000-es szlovák válogatott, valamint az Eger. Igen szembetűnő volt a fizikális fölény, ami sajnos nem bennünket jellemzett. Így aztán 4 kemény meccset játszottunk. Habár meccsről meccsre jobbak voltunk, sikert egyiken sem sikerült aratni. Tanulságnak, tapasztalatszerzésnek azonban jó volt.


Rákövetkező héten 2003-04-es csapataink vették birtokukba a Volosko-i vízeket. Az Opatija vendégeiként játszottunk minden este edzőmeccset a helyiekkel. Egyenrangú partnerei voltunk egymásnak. Mindenki elegendő játéklehetőséget kapott, ami nélkülözhetetlen az előrelépéshez. Délelőttönként nyíltvizi úszás, labdatechnika, lábtempós feladatok szerepeltek a programban. Szárazföldi terhelést egyszer kapott a társaság. Megmászták falunk (Lovran) fölött terpeszkedő hegyet (dombot). Az beszámolókból és fényképekből úgy gondolom maradandó élményt nyújtott mindenki számára. Daniék ezen kívül további 6 hetet készültek. 5-öt Leányfalun, egyet pedig Mezőtúron az ottani formálódó csapat vendégeként. Nagyszerű edzőmeccseket játszottunk, ahol általában a mi tudásunk dominált, de egyszer a Szolnok is átjött egy méretes zakóért. Utolsó héten pedig mi láttuk vendégül a Szolnok 2004-es és 2005-ös csapatait. Nagyobbjaink általában győzelemmel, kisebbjeink néhány gólos vereséggel jöttek ki a vízből. Mivel sajnos ezen a héten voltunk a legkevesebben az eredmények nem mindig tükrözik a reális eredményt, viszont azok a gyerekek, akik máskor kevesebb lehetőséget kaptak most sokat játszottak. Így kijöhetett hogy miben kell még javulni, illetve azt is megmutatták, hogy valamiben mindegyikük jó. És egy edzőnek ez a legnagyobb segítség. Így tud konkrét feladatot adni a játékosoknak, amit, ha jól végrehajtanak sikerélményük lesz és már egyéb játékelemekhez is megjön a bátorságuk.


Közben többi csapatunk sem tétlenkedett. Ütötték a vasat rendesen. Legkisebbjeink – a 2005-06-07 -új edzőjük Németh Zsolt irányításával és Petrovszky Gergő segítségével erősödtek és ügyesedtek Leányfalun. Ők 4 hetet húztak le. Programjuk komplex képzést tartalmazott. Ők biztos úgy mondták otthon, hogy állandóan csak úsztak. Ez nagyrészt így is történt, de csak azért mert olyan jól ment. E mellett azért jutott idő a lábtempós és labdás feladatokra is. Mindezt napi 3 és fél órában. De nehogy csak a karok és vállak fáradjanak, a reggeli edzések előtt porzott a strand foci pálya. Vagy fociztak, vagy erősítő feladatokat végeztek a gyerekek. De nehogy azt higgyétek, hogy a napi 4 és fél óra irányított edzés elfárasztotta őket! Ebéd előtt és után simán fociztak még 1-1,5 órát. Közben erősödtek, barnultak, szőkültek… Reméljük a bajnoki meccseken viszontlátjuk a nyáron tanultakat! Sajnos ezek a gyerekek voltak legkevesebben a nyáron, pedig ők vannak a legtöbben! Nagy terveink vannak velük. Szeretnénk elindítani őket a BABY Bajnokságban. Létszámuk alapján az sem kizárt, hogy két csapatot nevezünk.

Felnőtt csapatunk idén is az OB I/b bajnokságban fog indulni.
A csapat Pecz Gábor edző kivételével együtt maradt. Az ő munkáját Németh Zsolt vette át, és augusztus elseje óta heti 3 alkalommal ismerkedik a csapattal. Továbbra is büszkék vagyunk a tényre, hogy zömében sajátnevelésű játékosok alkotják a csapatot.
Júliusban a nagyok is elkezdték a munkát Zsolt, Dani és Márkó bá-val. Az 50-es medence melletti füves részt „reklám célokra” kisajátítottuk idén nyáron. Minden reggel 20-25 erőtől duzzadó kamasz medicinezett, fekvőtámaszozott, bírkózott. Az arra haladóknak igencsak elvonták a figyelmüket, szerencsére egy baleset sem fűződött a nevünkhöz. Az ő programjuk 5-6 hetes volt idén. Ebben szerepelt egy-egy hódmezővásárhelyi, dömsödi és mezőtúri edzőtábor, valamint egy kupa Marcaliban a 99-eseknek, egy Mezőtúron a 2002-eseknek.

1., Békéscsaba
2., Szolnok I.
3., OSC
4., Dunakanyar Waterpolo
5., Honvéd
6., Sopron
7., Szolnok II.
8., Mezőtúr

Amikor teltház miatt nem fértek be legnagyobbjaink a medencébe, akkor Bandi bá segítségével transzportáltuk őket Dunabogdányba, vagy Kisorosziba. Főleg Bogdányban kóstolhattak bele a gyerekek Zsolt bá kedvenc gyakorlatába. 100 méter gyorsúszás árral szemben, majd 100 méter „laza” pillangó folyásirányban. Amikor már nagyon lógott a nyelvük, akkor a pillangó helyett jöhetett a futás. Csemegeként pedig birkózás. Természetesen pihenő gyanánt.

Nem csoda, hogy olyan erőben vannak a fiúk, hogy a marcali tornán majdnem megvertük a Vasast.

1., Vasas I.
2., Dunakanyar Waterpolo
3., Kaposvár
4., Vasas II.
5., Komplex


Szemet gyönyörködtető megoldásokra is futotta erejükből. Meg is dicsérte őket a torna szervezője a Vasas olimpiai bajnoka Dr Steinmetz Ádám. Ezen aztán annyira fellelkesültek fiaink és edzőink, hogy gyorsan el is mentek Hódmezővásárhelyre tökéletesíteni ezt az edzésmódszert. nyilván ki kellett próbálni, hogy a Tiszában is megy-e az árral szembeni úszás.
És ment!
Hosszasan próbálták, de a gyerekek nem hagyták, hogy edzőik feladják. És akaraterejüknek köszönhetően bebizonyították, hogy az Alföldön is sikeres ez a módszer.

Fakultatív programokként részt vettünk az augusztusi Duna átúszáson Dunabogdányban, ahol felnőtt csapatunk tagjai Ercse Norbi, Zerinváry Lőrinc és Hajdu Lóci megvízilabdáztatta a vállalkozó kedvűeket.
Hajdu Lóci és Szabolcsi Áron 4 hetes tábort csinált végig az Egyesült Államokban, ahol mindketten rengeteg meccset játszottak és tömérdek tapasztalattal, élménnyel gazdagodtak.
Leányfalun a Strand Partyn több fronton összemértük erőnket a Madách- és a József Attila színház művészeivel. Itt Márkó és Ercse Norbi vezetésével fantasztikus csirkepörköltet főztünk, színház- és filmművészeti kérdésekre válaszoltunk csípőből, valamint félmeztelenül tütüben 2 percben eljártuk a Hattyúk tavának egyik táncbetétjét. Itt közlöm, hogy a facebook-on található képek közléséhez nem járultunk hozzá. Sőt le is tagadjuk azokat. Cserébe vízilabdás kérdésekre kellett választ adniuk ellenfeleinknek és egy parázs viktóriával vágtunk vissza a balettért.

KÓPÉ : MADÁCH-József Attila Színház igazságos (nem testvéries) 3:3
KÓPÉ: Varjassy Katalin, Sándor Alexandra, Fodor Eszter, Németh Zsolt, Tusa Márk, Ercse Norbert, Zerinváry Lőrinc, Petrovszky Gergő, Bende Bence, Kósz Zoltán
Madách-József Attila: Póka Éva, Lippai Krisztina, Farkas Zsuzsa, Lippai László, Pusztaszeri Kornél, Tóth Tamás, Földes Tamás

Talán nem mindenki tud róla, ezért elmondjuk, hogy az MTK-val 2011-ben kötött együttműködésünk idén júniusban megszakadt. Dunakanyar Waterpolo néven fogunk versenyezni a jövőben az Országos Utánpótlás Bajnokságokban.
A Barcsay Jenő Általános Iskolában elindult a Vizes osztály program 6. évfolyama. A programot kiterjesztettük Budakalászon a Kalász sulira és Pomázon a Sashegyi iskolára. Ezt a tevékenységünket az Elevenek SE-vel karöltve végezzük. A Móricz Zsigmond gimnáziumban idén is lesz vízilabdás osztály.

Hétfőn új év, új szezon kezdődött.
Munkánkat töretlen lendülettel igyekszünk végezni. Nem hibátlanul, de sok sok lelkesedéssel pótolva esetleges botlásainkat. A múlttal csak akkor foglalkozunk, amikor a korosztályos válogatottban feltűnik egy-egy egykori KÓPÉS neve. Idén kettő ilyen is van: Zerinváry Lóránt az Ifi válogatott tagjaként vesz részt a podgoricai Ifi VB-n, Simon Henriknek pedig szurkolunk, hogy tagja legyen a szeptemberi Junior Eb csapatnak.

Egyébként egyik szemünket mindig a célon, másik szemünket pedig az éppen előttünk álló feladat megoldásán tartjuk. Hétfőtől tehát mindenkit várunk szeretettel a V8-ban és a Termálfürdőben!
Befejezésképpen köszönjük a Termálfürdő vezetőjének Czuczor Attilának és kollégáinak munkáját, továbbá a KÓPÉ minden egyes munkatársának sokszor áldozatos tevékenységét!

Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt